JÉZUS TÜNDÖKLÉSE ÉS BUKÁSA - Jakab evangéliuma
(Húsvétkor egy, magát nemcsak isten törvénytelen fiának, hanem egyben Dávid király leszármazottjának is hazudó trónkövetelő, anarchista szélhámos kivégzését ünnepeljük,
- aki mellesleg koncepciós per áldozata lett.)
Ha valaki nem hisz a csodákban, de Jézus történetét mégis az evangéliumok alapján próbálja összeszedni, akkor az alábbiakra jut:
Jézus harmincéves korában üstökösként robbant be Izrael életébe. Rossz nyelvek szerint Indiában tanulta ki a bűvész mesterséget, de tény hogy igen rövid idő alatt kis, falusi szélhámos szemfényvesztőből országosan ismert, csodatévő prófétává küzdötte fel magát, akit tömegek csodáltak és imádtak. Jézusnak hamar fejébe szállt a könnyen szerzett dicsőség, és egy bugyuta születés-mese segítségével nemcsak azt terjesztette magáról, hogy isten fia, de ennek gyökeresen ellentmondva még azt is, hogy Dávid király egyenes ági leszármazottja, aki ezen az alapon valójában a zsidók törvényes királya. Ne legyünk naivak, ilyeneket a rajongók maguktól sohasem találtak volna ki, egyértelmű, hogy nagy ravaszul maga Jézus hintette el köztük ezeket a bődületes és pofátlan hazugságokat.
Jézussal nagyon elszaladt a ló, és túlbecsülve saját népszerűségét, valamint messze alábecsülve a fennálló zsidó egyház hatalmát, szembeszállt a mózesi törvényekkel, a Tóra alapvető tanításaival. Azonban hiába hozott neki népszerűséget Mózes szigorú és kegyetlen törvényeinek tagadása, helyette képtelen volt normális, használható és időtálló törvényeket alkotni. Ezen így utólag nem is nagyon csodálkozhatunk, hiszen semmiféle jogi képzettséggel nem rendelkezett. Jézus bölcsessége kimerült abban, hogy nagy ravaszul úgy gondolta, ha sosem ad egyenes választ semmire, sosem nyilatkozik egyértelműen, akkor konkrét állítás hiányában egy mondatát sem lehet majd cáfolni, tehát lehetetlen lesz tévedést, ostobaságot, vagy pláne hazugságot rábizonyítani.
Ebből sajnálatos módon az következett, hogy Jézus törvényei nem egyebek, mint homályos és zavaros kinyilatkoztatások és kétértelmű példabeszédek, amelyekbe mindent, és mindennek az ellenkezőjét is bele lehet magyarázni. Jézus ennél valamivel konkrétabb ritka megnyilatkozásai, mint például „az vesse rá az első követ”, „ne ítélj, hogy ne ítéltess”, vagy a „tartsd oda a másik orcád”, és „bocsáss meg az ellened vétkezőknek” viszont lényegében elvetnek minden törvényt és ítélkezést. Márpedig törvények nélkül csak totális anarchia létezhet.
Mondták már Jézust kommunistának, hippinek, liberálisnak, de egyik se illik rá. Jézus valójában ANARCHISTA volt.
A szentségtörést akkoriban igen szigorúan, halállal büntették, és Jézus többszörösen igen kemény szentségtöréseket követett el. A sors fintora, hogy Jézust végül nem vallási okokból végezték ki szentségtörés, vagyis „káromkodás” miatt, és még csak nem is trónkövetelőként, hanem „politikai elítéltként”, aki a koholt vád szerint a Róma ellen lázította Izrael népét.
Tragikomikus olvasni az evangéliumokban, hogy a Róma által leigázott Izrael főpapjai milyen szenvedélyesen védték az őket elnyomó és szolga sorba kényszerítő római császár érdekeit!
Persze ennek egyszerű a magyarázata. A papok ugyan a nyilvánvaló istenkáromlás és szentségtörés miatt fogatták el és ítélték halálra Jézust, de halálos ítéletet nem volt szabad végrehajtaniuk. A zsidó papok azt is tudták, hogy a rómaiak távol tartják magukat a zsidók belső ügyeitől. Rómának teljesen mindegy volt, hogy kicsoda Izrael ura, Heródes vagy Jézus, Rómának csak az volt fontos, hogy a zsidók pontosan fizessék az adót. Róma szemében tehát sem isten fiának, sem a zsidók királyának lenni nem jelenthetett halálos bűnt.
Ezért Jézus ellenségei, a papok azt a hamis vádat találták ki, hogy Jézus a rómaiak ellen, az adófizetés ellen lázított, mert tudták, hogy ez viszont valóban halálos bűn a rómaiak szemében. A farizeusok tehát az elfogott Jézust ezzel a hamis váddal vezették Pilátus elé.
Sok mindent lehetett volna Jézusról elmondani, de azt, hogy a római elnyomás ellen küzdő lánglelkű szabadságharcos, aki meg akarja tagadni a népét sanyargató római adók fizetését – nos ezzel az eggyel aligha lehetett volna vádolni, hiszen maga Jézus mondta korábban, hogy fizessétek meg a császárnak ami a császáré. A vádlóit azonban ez cseppet sem zavarta.
Pilátus bár hajlott volna arra, hogy szabadon bocsássa Jézust, mégsem tehette, mert a zsidók végül azzal támadták le, hogy ő, Pilátus is Róma ellenes, ha futni hagy egy, a császári adók ellen lázító alakot, mert ezzel saját császárját árulja el. Pilátus azt már nem hagyhatta, hogy a zsidók bemószerolják a császárnál, ezért inkább megmosta a kezét és megfeszíttette Jézust.
Jézus így lett tehát egy koncepciós per áldozata!
Persze amikor Jézus a kereszten volt, akkor már kibújt a szög a zsákból, mert a tömeg azzal gyalázta és gúnyolta, hogy isten fiának mondta magát.
Érdekes kérdés, hogy az evangéliumok szerint Virágvasárnap még tömegeket megmozgató isteni Jézusból, hogyan lett hirtelen első számú közellenség? A rajongva csodált próféta, akiért emberek hagyták ott családjukat, jövedelmező egzisztenciájukat, hogy követhessék, miért és hogyan vált hirtelen az elsöprő népharag céltáblájává? Hogyan eshetett meg, hogy végül Jeruzsálem népének még a rabló Barabás is szimpatikusabb volt Jézusnál?
Egyértelmű, hogy a zsidó nép nagy többségének Jézus-ellenessége nem Virágvasárnap és Nagypéntek között alakult ki, hanem már jóval korábban, hosszú folyamat eredményeként jött létre. Ne várjuk azonban, hogy az evangéliumokban találunk erre utalást. Az evangéliumokat, de még az apokrifeket is Jézus rajongói írták. Igaz, hogy többször utalnak a farizeusokra, mint a zsidó vallás buzgó őreire, és Jézus ideológiai ellenlábasaira, de egyszer sem említik azt, hogy a farizeusok többen lettek volna, mint Jézus hívei. Márpedig többen voltak, sőt, sokkal többen voltak. Szembe kell néznünk azzal a szomorú ténnyel, hogy Jézusnak nem sikerült maga számára megnyerni a többség támogatását, és a farizeusok, akik egyre jobban és elszántabban küzdöttek ellene, egyre jobban kívánták a halálát.
Jézus tehát látván, hogy egyre fogy népszerűsége, mindent egy lapra tett fel, amikor bevonult Jeruzsálembe. Ha a virágvasárnapi eseményeket vallási áhítat mentesen, reálisan értékeljük, akkor nyilvánvaló, hogy Jézus jeruzsálemi akciója valójában egy totális kudarccal végződött, kétségbeesett puccs-kísérlet volt. Jézus, reményeivel ellentétben, bevonulásával nem tudta Jeruzsálem népét megnyerni. Ráadásul ez a szeretetet és megbocsátást hirdető Jézus, elveivel szöges ellentétben durva erőszakhoz folyamodott, amikor kiűzte a kufárokat a templomból. Ezt már nem tekinthetjük másnak, mint egy bukott ember kétségbeesett akciójának, melyet látván talán még a maradék követői is elfordultak tőle. Csak így történhetett, hogy ezután maroknyi megmaradt hívével, a tizenkét apostollal elrejtőzni kényszerült, ma úgy mondanánk, hogy illegalitásba vonult.
Bizony, a népszerűségét elvesztett Jézusnak és a mellette végsőkig kitartó híveinek, az utolsó napokban már bujkálniuk kellett. Nézzük reálisan az evangéliumokban leírtakat. Egy tömegek által rajongott embert nem kell keresni, hiszen annak holléte nem titok, hiszen tömegek kísérik mindenfele. A Júdás-féle árulás csak egy bujkáló kis csoport esetében értelmezhető. Ráadásul egy tömegek által imádott és védett embert nem lehet csak úgy letartóztatni, és elhurcolni, mert aki ilyesmit megpróbál, azt a fanatikus hívek egyszerűen felkoncolják. Jézus esetében híveinek összes ellenállása kimerült egy fül levágásában, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy addigra Jézusnak már alig maradt híve. Az érte jövők jóval többen voltak, és ezért volt értelmetlen Jézus számára minden további ellenállás.
Mind a négy evangélium lényegében egy nagyratörő ember tündöklését és bukását írja le, melyből akár görög sorstragédia, vagy Shakespeare-i dráma is lehetett volna, ha utólag az evangélisták nem csináltak volna a bukásból egy happy enddel végződő, cukormázzal leöntött szürreális megváltás-feltámadás bohózatot.
Az evangelisták Jézus történetébe azért magyarázták bele utólag a megváltást, mert képtelenek voltak elfogadni, hogy mindenható istenüket csak úgy elfogták és közönséges bűnözőként kivégezték. Így keletkezett az a mítosz, hogy Jézus nemcsak tisztában volt azzal, hogy milyen sors vár rá, hanem egyenesen ő kívánta, ő intézte, hogy így legyen, mert meg akart halni, azért, hogy halálával megválthassa az embereket.
Hát egy fenéket akart Jézus meghalni!
Jézus, Izrael királya akart lenni, de elszúrta! Nem is kicsit, hanem nagyon, és ezért a hibáért életével kellett fizetnie.
Klikk a TOVÁBB-ra!
↓
